1992-ben az MMSZ-es bulik keserű hangulata és kitiltásuk után sok más
hasonló gondolkodású motoros barátunkkal együtt elhatároztuk, hogy augusztus
utolsó hétvégéjén szervezünk egy saját motorostalálkozót.
Foktőn, a vén Duna partján egyik klubtársunk kocsmája és a körülötte
lévő terület ideális helyszínnek tűnt - itt rendeztük meg az első családias
hangulatú bulit. Mintegy 50-100 motoros barátunk, ismerősünk jött el és
nagyon jól érezte magát. A vasárnap reggel fáradtan hazainduló emberek
arcára volt írva, hogy nem felejtik el ezt a hétvégét.
Az elkövetkező években rendszeressé vált bulira egyre többen és többen
érkeztek - eljött a pillanat, amikor a nekünk hatalmasnak tűnő területen
lassan már egy sátrat sem sikerült felállítani. Mi sem gondoltuk volna,
hogy egyszer több ezer ember fog nálunk bulizni.
Idővel új helyet kerestünk a színpadnak, melyet meg is találtunk egy
kétméteres bozótos kellős közepén. Egy kisebb erdőirtás után a klubházunk
és a kocsma körül lévő térség összenyitásával hatalmas terület vált
szabaddá, ahol már el tudtuk helyezni a több száz négyzetméteres sörsátrat,
az árusokat, és mindenki kényelmesen elfért.
Ez a rendszer jól működött egészen 2002 augusztusáig, amikor a találkozó
hetében egy árhullám vonult le a buli helyszínén - melynek következtében
kilátástalannak tűnt a találkozó megszervezése. Az utolsó pillanatban
sikerült mindent átszervezve a kalocsai repülőtéren megtartani a
rendezvényt, amire igaz volt a mondás: Spontán buli a legjobb buli!
A rendezvény lebonyolítása után átgondoltuk a történteket - számítani
lehetett hasonló eseményre a jövőben is. Csak idő kérdése volt, hogy újra
bekövetkezzen - és nem biztos, hogy legközelebb is ilyen szerencsénk lesz
az átszervezéssel.
2004-ben fájó szívvel váltottunk- de a klub ezt nem visszalépésként,
hanem fejlődésként élte meg- hiszen a jelenlegi igényeket figyelembe véve
találtuk a Szelidi tó-nál lévő Árnyas Campinget, és ez minden szempontból
ideális helyszín. Az augusztusi motorostalálkozónk a fő gerince, felmérője
az egész évi munkánknak a reklámtól a zenekarokon át a játékokig.
A rendezvény területileg, technikailag, és a résztvevők létszáma miatt
is joggal mondható ebben a kategóriában- az ország egyik legnagyobb
motorostalálkozójának.
Az elmúlt 15 év alatt szervezett motoros eseményeink tapasztalata
megmutatta, hogy találkozóink színvonala és híre elhagyta az országot
és egy nemzetközi motoros rendezvénnyé nőtte ki magát.